Nyolc félresikerült szuperhős a képregény Aranykorából
Mikor 1938-ban Superman először jelent meg az Action Comics #1 oldalain, a szuperhősök egy teljesen új fogalomnak számítottak – nem volt ez így sokáig, ugyanis a képregények futótűzként terjedő népszerűsége nyomán a nem mindennapi hősök iránti érdeklődés is ugrásszerűen nőtt.
Naponta jelentek meg új történetek, új fantasztikus szereplőkkel; egyeseket a mai napig ismerünk és szeretünk, de sokan vesznek a feledés homályába.
Az alábbiakban nyolc, kevésbé ismert hőst fogok bemutatni, akik bár nem csináltak nagy karriert, valahol mégis említésre méltóak – még ha nem is a szó legnemesebb értelmében.
#711
(Police Comics #1, 1941. augusztus)
Főhősünk Daniel Dyce, aki annak ellenére, hogy ügyvédként dolgozik, remekül belekeveri magát a slamasztikába jó barátja, Jacob Horn kedvéért – az öreg cimbora ugyanis életfogytig tartó börtönt érdemlő cselekedetet vitt véghez.
A gondok ott kezdődnek, hogy Jacob felesége bármelyik pillanatban szülhet, emberünk pedig mindenképpen szeretne jelen lenni első gyermeke világrajötténél - így a két barát megállapodik, hogy Daniel magára vállalja Jacob bűnét, aki aztán a terv szerint a kórházi látogatás után szépen elmegy a rendőrségre feladni magát, megkapva ezzel jogos büntetését, egyúttal felszabadítva önfeláldozó barátját.
Igen ám, de a „zseniális” tervbe hiba csúszik – Jacob autóbalesetet szenved és belehal a sérüléseibe; nincs hát, aki tisztázza Dyce-ot, aki így kénytelen ártatlanul börtönbe vonulni.
Exügyvédünk egy pillanatig sem csügged, hanem alagutat ás magának (feltehetően a desszertként tálalt Jell-O elfogyasztásához kapott műanyag kanállal), ám ahelyett, hogy megszökne, inkább rabszámát használva álnévként éjszakánként a bűn ellen harcol, míg nappal a börtönberkekben kagylózik rosszfiúk után kutatva.
Ami Batmannek a Batmanjel, az 711-nek egy rácsokkal díszített, tükrös névjegykártyaszerűség – állítólag preventív jelleggel, illetve a rosszfiúknak jelzésértékként szolgálva, hogy a vége úgyis sitt lesz, ha vele találkoznak – manapság ezzel az ötlettel biztosan bekerülne egy kreatív névjegykártyákat felvonultató válogatásba.
Az alaptörténet önmagában egyáltalán nem olyan rossz – simán el tudnék képzelni belőle egy német sorozatot vasárnap délutánonként az RTL-en – de maga a tény, hogy emberünk álneve egyúttal egy kiskereskedelmi bolthálózat neve is, eléggé rontja a karakter komolyan vehetőségét. Mármint most komolyan - ez olyan, mintha a S.H.I.E.L.D. mintájára létrehoznának egy T.E.S.C.O. nevű szervezetet, amely a gyilkos öntudatra ébredt, paneltömbök csücskeit rágcsáló Árzabáló elleni küzdelmet tűzné ki célul.
Doctor Hormone
(Popular Comics #54, 1940. augusztus)
Az öreg Hormone doktor (nem vicc, tényleg így anyakönyvezték) egész életében hormonokkal kísérletezett és azok jótékony hatásait kutatta - munkája eredményeképp halálos ágyán az általa kifejlesztett „fiatalság hormonnal” újra 25 éves tetterős fiatalemberré válik, hogy unokájával Janey-vel együtt „segítsenek” az emberiségen.
A segítséget azért tettem idézőjelbe, mert a doktornak rövid kalandjai során olyan remek ötletei támadnak a haza védelmének érdekében, mint például kisbabák felnőtt férfivé alakítása; másodpercek alatt katonává érett cserkészfiúk vagy félig ember-félig állat elegyévé változtatott teljes nemzet egy háborús győzelemért.
Nekem ő inkább hajaz egy elmebeteg American Horror Story karakterre vagy egy Psychopath-re a Dead Rising-ból.
Doctor Vampire
(Skyrocket Comics #1, 1944 körül)
Senkit ne tévesszen meg a hangzatos név – Dr. John Rogers ugyanis nem vámpír, ahogy azt neve sugallná, hanem vámpírok ellen harcol. Az, hogy akkor miért is nevezi magát Doctor Vampire-nek, sajnos soha nem derült ki – a Skyrocket Comics mindössze egyetlen számot ért csak meg és sok más mellett mind az alkotók, mind pedig a publikálás pontos dátuma is titkok homályába vész.
A kép innen, ahol az egész sztorit is elolvashatod
Doktorunk amúgy sincs túlzottan a helyzet magaslatán – a teljesen indokolatlan névválasztás mellett első és egyben utolsó kalandja során egy csűrben berendezett színházban andalog sétapálcájával „nyomozás” címszaván, de mikor szembetalálkozik egy vámpírral, egyszerűen nem ismeri fel; mitöbb, a vérszívó felszólítására jól nevelten tovább sétál, és nem zavarja köreit.
The Eye
(Keen Detective Funnies vol 2. #12, 1939. december)
Oké, hogyan is kezdjem. Vannak ugye mindenféle beszédes szuperhősnevek, amiket nem kell feltétlenül szó szerint érteni – szóval Magnetonak nincs mágnes alakja (mennyivel izgalmasabb fizikaóráim lettek volna), Batman nem egy igazi denevér, Doctor Vampire meg nem vámpír, ugyebár. Most következő hősünket bemutathatnám testtelen küklopszként vagy Rémszem Mordon korai zsengéjét élő, egykoron külön utakon járó varázsszemeként is akár – a lényeg igazából az, hogy The Eye egy óriási, lebegő, beszélő és hatalmas igazságérzettel rendelkező szemgolyó, aki többek közt képes repülni, megolvasztani a fémet vagy épp láthatatlan erőket kontrollálni.
Leginkább lángokkal övezve vagy gomolygó füstben jelenik meg (nem értem, hogy nem könnyezik – talán kontaktlencse?), ügynökként pedig embereket foglalkoztat, akiknek gyakorta tollbamondja utasításait.
Néhány tucat megjelenése alatt sajnos egyszer sem tértek ki az eredettörténetére, pedig látatlanban megérne pár misét.
Just N’ Right
(Doll Man#1, 1941)
Justin Wright árvaházban nevelkedett; felnővén gyanútlanul tengeti mindennapjait favágóként, mikor huszonhatodik születésnapján a jogi osztály közli vele, hogy megörökölte halott szülei teljes vagyonát – Justin pedig ott lopja be magát az ember szívébe, mikor őszintén rácsodálkozik a tényre, hogy bizony őt is nemzette és világra hozta valaki.
Főhősünk ellátogat megboldogult szülei házába, ahol egy dobozban megtalálja többek közt a sálat is, amelyet édesanyja viselt azon a napon, mikor meggyilkolták. A kendőt vizsgálgatva Justin különös dologra lesz figyelmes: ha a szeme elé köti, az egyik oldalán átlát, a másikon viszont nem látnak be.
A rendkívüli mértékben paranormális jelenséget azonnal jelnek veszi, és úgy dönt, hogy bűnüldözésbe kezd – ekkor alkotja meg alteregóját, Just N’ Right-ot (erre senki sem számított) és nekiáll bekötött szemmel rosszfiúkra vadászni, ami abban csúcsosodik ki, hogy megoldott ügyének bizonyítékait egy kézzel írt üzenet kíséretében egy téglához kötözi – majd bedobja vele a rendőrfőnök irodájának ablakát.
Kangaroo Man
(Choice Comics#1, 1941. december)
Jack Brian – foglalkozását tekintve „rettenthetetlen amerikai felfedező” – ausztráliai útjáról hazatérve egy „magasan képzett, már-már emberi értelemmel bíró” kenguruval tér haza, akinek a Bingo nevet adja.
Ha ez most egy klasszikus eredettörténet lenne, valami olyasminek kéne lennie, hogy Bingo elszabadul és megharapja Jacket, amitől ő maga is kenguruvá válik – ehelyett annyi történik, hogy bár hivatalosan Jack a Kangaroo Man, gyakorlatilag Bingo intézi a munka oroszlánrészét; bűnözőkkel és nácikkal harcol, illetve oroszlánok elől menekül motoron, ha úgy hozza a szükség – Jack szerepe pedig a jutalomfalatok osztogatására redukálódik.
The Puppeteer
(All Top Comics #1, 1944)
Bár Alan Hale alteregóját a foglalkozása után nevezte el, sem erejének, sem pedig megjelenésének egyáltalán semmi köze nincs a bábokhoz. Képességei aktiválásához (amikben őszintén szólva nem vagyok valami biztos -köze van V-alakú, piros-fehér-kék fénycsóvákhoz és a repüléshez) a műhelyében található orgonán kell Beethoven V. szimfóniájának kezdőakkordjait játszani – és ezt most halálosan komolyan mondom.
Hősünk rendelkezik továbbá egy szuperintelligens, beszélő állati segítőtárssal, aki egy réti sas képében jelenik meg – ennek ellenére Alan Ravennek hívja, ami arra enged következtetni, hogy barátja egy sas testébe zárt holló, aki egyébként folyékonyan beszél angolul és szükség esetén természetesen el tudja játszani orgonán Beethoven V. szimfóniáját.
Speed Centaur
(Amazing Mystery Funnies vol.2 #8, 1939. augusztus)
Speed egy rejtélyes városban született valahol az Északi-sark közelében; miután népét és szülővárosát elpusztította egy földrengés, a magányos, elárvult kentaurt egy prémvadász fogadja örökbe, aki a gonosz elleni fellépésre és a bűnözés felszámolására okítja hősünket, aki hatalmas erőkkel rendelkezik mind mentális, mind pedig fizikai síkon; emellett tud repülni és nevéhez híven természetesen gyors, mint a villám.
Azt gondolnánk, hogy kentaurként elég nehéz egy alteregót létrehozni, de Speed számára ez sem lehetetlen – ha álcázni akarja magát, felsőtestét egy lómaszkkal fedi el, hétköznapi hátas látszatát keltetve az avatatlan szemeknek.
Ha Speed épp nem a bűnözés és a gonosz ellen harcol, idejét Reel nevű segítőtársával a főhadiszállásukként funkcionáló barlangban tölti, ami már önmagában számos kalandot rejt – például átjárót egy elveszett középkori királyságba, ahol egy alkalommal Speed egyszemélyben lovasként és lóként is helytállva győz le mindenkit dárdaöklelésben.
Felhasznált és tiszta szívből ajánlott irodalom:
Jon Morris - The League of Regrettable Superheroes
