Az autósmozi története
Ha a fenti fogalom előkerül, laikusként valószínűleg mindenki amerikai találmányra tippelne – ez a megállapítás egyébként nem is jár messze az igazságtól, ugyanis a történelem első elismert ilyen formátumú szórakoztató egysége valóban az Egyesült Államokhoz, azon belül is New Jersey városához köthető.
Milyen előzményei voltak? Ki találta ki? Hogy működött az egész? Mint mindennek és mindenkinek, az autósmozinak is megvan a maga története – erről szeretnék most mesélni.
A formátum előfutára az új-mexikói Las Cruces városában nyílt, 1915-ben. A Theatre de Guadalupe nem a klasszikus értelemben vett autósmozi volt; a férőhelyek nagy részét továbbra is székek tették ki, azonban már megjelentek – bár meglehetősen korlátozott számban – az autóknak fenntartott területek is. A kezdeményezés nem volt hosszú életű, mégis ez volt az első olyan hely, ahol ugyan csak részben, de már autóból is filmezhetett a közönség.
Az 1920-as években nagy népszerűségnek örvendtek a szabadtéri mozik, ám ezekből – a nehéz kivitelezhetőség miatt – csak alig pár kísérlet született autósmozira. A kevés próbálkozás egyike volt Claude V. Carveré, aki 1921-ben, a texasi Comanche-ben némafilmeket vetített a belvárosban, a közönség pedig meglehetősen szűkösen, lökhárítótól-lökhárítóig parkolva nézhette a műsort.
Aztán jött Richard M. Hollingshead, aki egy legenda szerint állítólag azért kezdett kísérletezni az autósmozival, mert az édesanyja egy igen testes asszony volt, aki nem fért el kényelmesen a klasszikus mozik székeiben – és mire valók az okos, illedelmes fiúk, ha nem arra, hogy segítsenek az anyukájuknak?
Akár így volt, akár nem, annyi bizonyos, hogy Richard M. Hollingshead New Jerseyben, otthonának kocsifeljáróján kezdett ötlete megvalósításához. Első lépésként lepedőket feszített ki két fa közé az udvaron – ez szolgált képernyőként, ami mögé egy rádiót helyezett el, majd egy 1928-as Kodak Projectort tett a kocsija tetejére. Ezek után különböző tesztekbe kezdett fel- illetve lehúzott ablakokkal, a legjobb hangminőség megtalálásának érdekében (nagyon lelkes volt, még esőt is szimulált a kerti locsoló segítségével). Kísérletei során arra is rájött, hogy a legmegfelelőbb elrendezés az, ha a járművek közt távolság van és mind egy emelkedőn áll, így nem fogják egymást zavarni a szabad kilátásban.
Az új találmány a Popular Science 1933, augusztusi számában
1933 májusában kapta meg új találmánya szabadalmát, majd három befektetővel céget alakítva a következő hónapban meg is nyitotta saját – a világ első valóban elismert – 400 férőhelyes autósmoziját Camdenben, Automobile Movie Theatre néven. Hollingshead egyszerre hirdette a kocsik privát szférájában élvezhető, mások által háborítatlan nyugalmat és a közösen eltöltött családi időt; fő szlogenje szerint az egész família szívesen látott vendég, nem számít, mennyire zajosak a gyerekek. A belépő személyenként 25 centbe került, de a határ egy dollár volt; ennél magasabb összeget a kikötés szerint egyik autónak sem kellett fizetnie.
A nagy terv nem úgy sült el, ahogy megálmodója tervezte; háromévnyi veszteséges működés után kénytelen volt eladni moziját. A formátum azonban országszerte egyre népszerűbb lett és egyre több nyílt az Államok különböző pontjain.
A korai mozik gyakran küzdöttek hangproblémákkal. Hollingshead eredeti terve nem bizonyult a legtökéletesebbnek, ugyanis a hátsó sorokba később ért el a hang; ezt a problémát a későbbiekben úgy orvosolták, hogy egy sor hangszórót telepítettek az autók elé. Ez az ötlet viszont az egész mozit hangosabbá tette, amire a közelben lakók érhető mód nem reagáltak valami jól, ezért tömeges bejelentéseket tettek az az esti filmekkel járó hangzavar miatt; így történt, hogy 1940-re bevezették az autókba helyezhető hangszórókat, amelyeket használat után csak vissza kellett akasztani a két kocsi közé elhelyezett tartóoszlopra.
Az autósmozik az 1950-es és az 1960-as évek elején élték fénykorukat; egyaránt tökéletesek voltak az eredetileg megcélzott kisgyermekes családoknak és a randizni vágyó kamaszoknak. A különböző éttermek mellett nem mentek ritkaságszámba az olyan nézőcsalogató cselek sem, mint például a tombola, az ingyen belépő vagy az állatsimogató; esetleg a vetítés kezdete előtt játszó zenekarok vagy az új filmjüket népszerűsítő színészek. Személyes kedvenceim azok a mozik, amelyeknek külön vallási szolgáltatása volt vasárnaponként!
Mivel csak esténként tudták megfelelő minőségben vetíteni a filmeket (nappal is próbálkoztak ugyan, többek közt ponyvás megoldásokkal is, de a napfény miatt nem lehetett jó látni a képernyőt) amellett, hogy a bevétel a korlátozott sugárzási idő miatt erősen redukálódott, ott voltak még a média kritikus felhangjai, melyek a mozikat nemes egyszerűséggel erkölcstelen kéjbarlangoknak állították be. (Lehet, hogy mégis érthetőek azok a vallási szolgáltatások…)
A minőségi romlás az 1970-es években kezdődött; ekkor kezdték felváltani a családbarát tartalmakat az exploitation filmek – sőt, a családi idősávon túl néhány helyen még pornográf tartalmakat is vetíteni kezdtek a több bevétel reményében.
A legnagyobb problémát nem is ez, hanem az otthoni szórakoztató eszközök megjelenése (színes tévé, videó) jelentették; emellé jött még az 1970-es olajválság, melynek szigorú takarékossági szempontjai miatt egy órával később kezdődhetett csak a moziműsor, ezzel is csökkentve a bevételi lehetőséget.
A helyzetet tovább rontotta, hogy 1980-as években megnőtt a kereslet az olyan nagy kiterjedésű területek iránt, mint amilyeneken az autósmozik is üzemeltek; ez azt eredményezte, hogy egyszerűen túl értékes lett ahhoz a föld, hogy egy sokszor időszakos, egyre kevesebb bevételt termelő szórakoztató egységet megérjen rajtuk fenntartani.
Az 1980-as évek végére alig kétszáz működő autósmozi maradt az Egyesült Államokban és Kanadában - noha a kilencvenes években maradtak még nosztalgikus jelleggel sikeresen működő egységek, elsősorban a Nyugati-parton; a kétezres évek elején pedig több csináld magad „gerilla” autósmozi is létrejött szerte Amerikában, továbbra is életben tartva az egyik legmeghatározóbb popkulturális találmányt.
