Bár a téma elsőre talán morbidnak hangzik, a Battle Royale minden kétséget kizáróan tinikorom legmeghatározóbb könyvélményeinek egyike, amit még az újraolvasását megelőző cirka tíz évben is időről-időre felemlegettünk jó barátnőmmel, akivel még együtt olvastuk a gimiben.
Nos, Lulu azóta férjhez ment és Amerikába költözött; mivel csak a legszükségesebbeket vitte magával, így a nyáron én lettem a társaságban kézről-kézről járt viseltes példány új tulajdonosa és őrzője, amiből persze egyenesen következett az újraolvasás. A történet ezúttal sem okozott csalódást - sőt, ha lehet, akkor most még mélyebb hatást gyakorolt rám, mint annak előtte - így a mai posztban a számomra legemlékezetesebb pillanatokat osztom meg - és mivel a történet bővelkedik bennük, ezúttal a halálesetek tekintetében.

via

Pedig jó ötletnek tűnt - Cukioka Só

Cukioka Só az említések alapján egy viszonylag jellegtelen szereplőnek tűnik; társai nincsenek róla jó véleménnyel és ha néha szóba is kerül, az maximum baráti köre vagy homoszexualitása okán fordul csak elő. 
A fiú Kirijama Kazuo bandájába tartozik, ám a többiekkel ellentétben ő fenntartásokkal kezeli a "Főnök" parancsát - mikor Kirijama utasítása szerint a sziget déli csücskében kell találkozniuk, Só nem rohan azonnal a megbeszélt helyre, hanem kerülőúton megy; így lesz szemtanúja annak, ahogy Kirijama megöli a "család" többi tagját - eszében sincs hát beállni az önkéntes hullák sorába.

Cukioka elhatározza, hogy az évek során tökélyre fejlesztett lopakodási képességeit arra fogja felhasználni, hogy mindvégig Kirijama nyomában maradjon, aki majd öntudatlanul is tisztogatja neki az utat és biztosítja számára a túlélést -  hogy aztán a megfelelő pillanatban, mikor már csak ketten maradnak, majd szépen hátba lőhesse az egykori bandavezért.

A terv jó ötletnek tűnik, ám Cukioka szemmel láthatóan a legfontosabb faktorról elfeledkezik - Kirijama Kazuóról beszélünk.
Így mikor önteltségében azon kuncog, hogy ellensége épp egy perceken belül tiltott zónában lévő mobilvécében könnyít magán - meglehetősen hosszas csurgással-, túl későn kezd el neki derengeni, hogy csapdába csalták . Mondhatni végszóra, mire egy fuvallat kitárja az ajtót és Só szembesül a hangot adó, az üres kabinban felfüggesztett kilyukasztott vizespalackkal, addigra már nincs menekvés - ötöt üt az óra és felrobban a nyakörve.

Bő száz méterrel lejjebb Kirijama Kazuo vissza sem tekintett arrafelé, csak a karórájára pillantott.

Éppen délután öt óra múlt hét másodperccel.      

 Takami Kósun: Battle Royale (2006), 393.o.,Mayer Ingrid fordítása

A legmegérdemeltebb - Oda Tosinori

A legtöbb szereplőről nagy általánosságban haláluk előtt megtudunk legalább egy keveset - Oda Tosinoriról például kiderül, hogy az osztály feltehetőleg legellenszenvesebb tagjainak egyike.
Tosinori egy gazdag család gyermeke - az átlagnál némileg jobban hegedül, következésképp zseninek gondolja magát, akiből majd híres hegedűművész lesz. Kisebbségi komplexusa miatt mindenkit gyűlöl és megvet, aki csak a közelében létezik - gondolatmenetéből megtudhatjuk, hogy természetesen utálja a nőket, valamint a magas, a jóképű és/vagy a tehetséges férfiakat; nem könnyű hát megfelelni az ízlésének.

Szerencséjére a játék elején kiosztott zsákbamacskából ő pont egy golyóálló mellényt fog ki, így többször is megússza; a későbbiekben ehhez még egy bukósisakot is talál, ezért teljesen sebezhetetlennek gondolja magát.
Számára is az önteltség jelenti a halált - mikor Kirijama többször is hasba lövi, halottnak tetteti magát, és közben szokásához híven fitymálóan röhög a markába - arra azonban nem számít, hogy ellenfele a biztonság kedvéért hidegvérrel még a sisakba is ereszt pár golyót, ami az érzékletes leírás szerint egy leginkább túlcsordult szószostálhoz hasonlóvá változtatja Tosinori fejét. Van ilyen.

És ugyan már nem sok köze van hozzá, de egészen biztosan fogalma sem volt róla, hogy a fiú, aki őt megölte, Kirijama Kazuo, nem sokkal ezelőtt a siroivai házukban, amely még Tosinoriékénál is nagyobb, a teraszon mutatta be a Tosinoriénál messze kifinomultabb hegedűtudományát.

(Utána pedig behajította a hegedűjét a szemetesbe.) 

Takami Kósun: Battle Royale (2006), 519.o, Mayer Ingrid fordítása

A leghősiesebb küzdelem - Csigusza Takako - Niida Kazusi

Az egyik kedvenc szereplőm Csigusza Takako - bár szegénynek nincs túl sok szerepe a történetben, az egyetlen csatájában számomra mégis sikerült kiemelkednie a sokszor arctalanná összefolyó és olykor pillanatok alatt elhalálozó szereplők közül.

Takako az osztály legjobb futója és legcsinosabb tagja; sport- és tanulmányi eredményei mellett nem hétköznapi öltözködésével és személyiségével tűnik ki az osztályból. A lány épp az erdőben van, amikor megjelenik Niida Kazusi, a focicsapat meglehetősen beképzelt csatára, kezében egy íjjal, arcán tenyérbemászó vigyorral. A fiú közli Takakoval, hogy szeretné, ha együtt maradnának, mivel régóta tetszik neki a lány - és ha már ott vannak, le is feküdhetne vele, mert miért ne, mindmeghalunk úgyis.

Takako természetesen nemet mond a "soha vissza nem térő ajánlatra", amit a focista nem néz jó szemmel, és a lány többszöri kérésének ellenére sem hajlandó békében elválni addig, míg nem kapja meg, amit akar - így fenyegetni kezdi Csiguszát, aki továbbra is ellenszegül neki és megpróbál megszökni; a fiú ezért lábon lövi az íjjal.

- Azt mondtad, meccs van. Jól van. Leszek ellenfél. A te fajtád nem fog legyőzni engem. Az egész lényemmel szembeszállok veled. Felfogtad? Megértetted? Vagy túl hülye vagy hozzá?

De Kazusi arcán még ezek után is látszott, hogy lazára veszi. Lány is, sebesült is, biztos volt benne, hogy nem veszíthet.

- Megismétlem - folytatta Takako. - Ne tervezgesd, hogy eszméletlenül megerőszakolsz. Hallod, kisfiú, a farkad helyett inkább az életedre vigyázz!

Takami Kósun: Battle Royale (2006), 318.o., Mayer Ingrid fordítása 

Takako tartja is magát a fogadalmához - miután feszített küzdelemben Kazusi a nuncsakujával lefegyverezi, a lány a hátára ugrik és kinyomja a szemét; aztán kegyelmet nem ismerve torkon szúrja egy jégtörő árral.

A sérült Takako sajnos ezek után nem húzza sokáig - a győztes ütközet után Szóma Micuko többször meglövi, majd sorsára hagyja, feltételezve a lány azonnali halálát. A haldokló Takako azonban még egy darabig csodával határos módon életben marad, míg végül a legjobb barátja karjaiban vérzik el - szerintem az övé a könyv egyik legszomorúbb halála.       

A legfájóbb - Mimura Sindzsi

Na igen, ha már szomorú haláloknál tartunk, Sindzsié nálam minden tekintetben vitte a prímet.

Mimura Sindzsi az osztály egyik legokosabb tanulója; védőzseni, playboy, hacker - soroljam még?
A szigetre kerülésük nagyjából harmincadik másodpercétől kezdve gőzerővel dolgozik a játékból való kijutáson a lehető legkülönfélébb módszerekkel - szóval nem unatkozik; mitöbb minden egyes apró, az életéről kiderülő részlettel és ötlettel csak még szimpatikusabbá válik.

Miután a nyakörvekbe szerelt rejtett lehallgatókészülék miatt csődöt mond a kormány rendszerének feltörésére irányuló terve, Sindzsi a turpisságot észlelve legjobb barátja, Jutaka segítségével MacGyvert megközelítő kreativitással petróleumbombát készít, amit kötélpálya segítségével igyekeznek rárobbantani a Program főhadiszállásaként szolgáló iskolára. Az idő szorít, hőseink pedig már az utolsó lépésnél járnak, amikor persze beüt a krach és egy baráti drámát követően megjelenik Kirijama Kazuo. 

Jutakával azonnal végez, akinek a testén átrepülő golyók Sindzsit is komolyan megsebesítik - a fiú azonban a tőle korábban megszokott módon, lövedékektől agyonlyuggatva, vérben ázva is a végsőkig harcol; még a bombát is rárobbantja Kirijamára, aki még ezt is túléli.
Miközben együtt hitetlenkedünk Sindzsivel, haldoklásában egészen addig "halljuk" a belső monológját, amíg Kirijama egyik lövedéke széttépi a fiú beszédközponját.

Azután Sindzsi lassan előrehanyatlott. Néhány törmelékdarab felpattant. Harminc másodpercbe sem telt, amíg meghalt az agya többi része is. Szeretett nagybátyja hagyatékát - a bácsi régi szerelmének fülbevalóját - bemocskolta a bal füléből kiömlő vér, de visszaverte az épületben égő máglyák fényét és élénkvörösen csillogott.

Így halt meg a Harmadik, Mimura Sindzsi.

Takami Kósun: Battle Royale (2006), 485. o, Mayer Ingrid fordítása 

A legbrutálisabb - A világítótorony

Valamiért törvényszerű, hogy a krízishelyzetekben ábrázolt világokban a legbiztonságosabbnak tűnő helyekről derülnek ki a legmocskosabb titkok vagy azok adnak helyet a legnagyobb vérengzéseknek.

Mikor Súja a Kirijamával (ki mással) történt összetűzés után elveszíti az eszméletét, egy világítótoronyban ébred. Az ágya mellett lelkesen strázsáló osztálytitkártól hamar megtudja, hogy pár lánnyal itt barikádozták el magukat - biztonságos, van gyógyszer, kötszer, kaja és tudnak főzni is, úgyhogy amíg tiltott zónává nem válik a terület, minden rendben lesz.
Súja megnyugodva hanyatlik vissza a párnái közé lábadozni, míg odalent készül a csodálatos konzervebéd - ekkor még senki sem sejti, hogy itt hamarosan irdatlan nagy balhé lesz.

Szakaki Júko ugyanis - bár rettegését gondosan titkolja - szemtanúja volt egy balesetnek, ami miatt azt hiszi, hogy Súja gyilkos - következésképp retteg a fiútól és minél hamarabb el akarja tenni láb alól. Mivel Súja túlélte a sérüléseit, Júko úgy dönt, hogy felhasználja az ő csomagjában lévő "fegyvert", ami nem más, mint egy üveg méreg, amit a Sújának szánt főzelékbe tesz.

Az ételbe természetesen pont nem az eszik bele, akinek kellene - miután a szerencsétlenül járt lány másodperceken belül vért hányva, rettentő körülmények közt meghal, a csapat maradéka árulást kiáltva egymás ellen szegül - majd a kialakult helyzettől gyakorlatilag félőrülten agyonlövik egymást.

Júko egyes-egyedül maradt a szobában, és csak reszketett. Kőkeménnyé merevedett teste remegett. Szeme pedig, mint egy rendhagyó múzeumba keveredett gyerek tekintete, a földet pásztázta, ahol öt osztálytársa hevert.